Történeted beküldésének első lépése, hogy jelentkezel az űrlapon keresztül
Az új történetekről emailben értesítőt küldök neked, ha szeretnéd

Valkó Zsuzsi vagyok, segítő szakember. Több mint 10 évet dolgoztam tanárként, 2019 óta vezetem az Erdőfürdőzés programjait Budapesten és környékén. Korábban 4 országban éltem, minden nap tartogatott valami izgalmasat. Nagyon szerettem a hivatásom, élvezettel műveltem. Értékteremtő munkát végeztem a tanítással, színes magán életünk volt, külföldön laktunk hosszú ideig, nagy szerelemben, sok baráttal körülvéve éltünk egy izgalmas, pezsgő életet. Csodálatos időszak volt. Radikálisan hangzik, de az anyasággal mindez megszűnt számomra.
Mikor megszületett a kisfiunk, hirtelen bezárult körülöttem minden. Kibékíthetetlenül nagy volt a különbség a korábbi életformám és az anyasággal járó szolgálat között. Leginkább egyedül voltam vele, 0-24-es szolgálatban, egészen 2 éves koráig. Annak ellenére, hogy egy támogató férj és csodás környezet vett körül; az én addigi életemet mintha elvágták volna.
Két dolog jellemző a munkaetikámra: szorgalmas vagyok és kitartó. Hajlamos vagyok önmagam túlpörgetésére is ez által. Gyerekünk megszületésével és a korábbi feladataim megszűnésével ezt a magas feladatra koncentráltságot az anyaságba tettem bele.
Nem voltak körülöttem levő, engem támogatni tudó, gyereknevelési tapasztalattal rendelkező, irányt mutató hiteles segítők; tágabb család, barátok s ezért sokszor jóval többet vettem magamra, mint ami esetlegesen szükségszerű lett volna. Igényem lett volna egy megtartó, támogató környezetre.
Nem használtunk cumit, sem mechanikus ringató hintát, semmilyen pótszert. Csak én voltam ott 0-24. Igény szerint szoptattam, nem tartottunk alvás tréninget, együtt aludtunk, hordoztam. Szóval a nehezebb ellenállás felé mentünk minden tekintetben. De ez jött belőlünk. Csomó problémára nem tudtam ránézni amire esetleg ésszerű, könnyű, gyors megoldás lett volna, mert alig aludtam s ezért nem tudtam gondolkodni sem. Ezért is jól jött volna egy külső visszajelző rendszer, közösség.
Mire 2 éves lett a gyerekünk a kimerültségtől, a rengeteg nem alvástól az állandó kihívásoktól, megoldandó feladatoktól, amikben ugyan a csodás férjem a tőle telhető legjobban támogatott, nagyrészint egyedül voltam. Neki főállásban dolgoznia kellett, hogy eltartsa a családot. Nos, végül mindezek elvezettek a krónikus depresszióhoz.
Nem tudtam már örülni semminek, nem hallottam meg már semmit. Sem azt, hogy jó anya vagyok vagy azt, hogy szeretve vagyok úgy, ahogy vagyok, hogy egyszerűen elég vagyok úgy, ahogy vagyok. Olyan változások történtek a testemben, az agyamban, a biokémiai rendszeremben, amit én már nem tudtam visszahúzni sem a barátaim, sem a férjem, sem a gyerekem segítségével.
Attól még visszatartott a gyerekünk, hogy ártsak magamnak, de már nem láttam, hogy meddig tudom ezt fenntartani. Őszintén úgy éreztem, hogy a családomnak könnyebb és jobb lenne nélkülem. Annyira mélyen voltam, hogy úgy éreztem már nem elég motiváció az sem, hogy a kisfiam létezik, bár a legmélyebben őt és a férjem szeretem.
Szakemberhez fordultam. Gondolatébresztő kérdéseket kaptam tőle. Rövid időn belül kiderült az, hogy nincs olyan feladatom az életemben, ami engem vissza tud tölteni. Az első feladatom az lett, hogy találjak valami felnőtt feladatot, ami leköt és amiben megélem hogy kompetens vagyok. Így visszamentem tanítani. A másik az volt, hogy nézzek rá mi tudna engem még tölteni?! Ahogy elkezdtem megfigyelni magamat azt vettem észre, hogy tavasz lévén a kerti munka nekem sok feltöltődést ad, leföldel, kiegyensúlyoz. Ezután kezdtem el kijárogatni egyedül kicsit az erdőbe.
Az élet különös alakulása, hogy épp a saját depresszióm vitt a természet felé. Ebben az állapotban mentem el az első erdőfürdőzésre.
Az erdőfürdő egy relaxációs és egészségmegőrző gyakorlat: a természetben való tudatos elmerülés az érzékszerveken keresztül. Megoldás a stressz természetes kezelésére, nyugalmunk és belső egyensúlyunk megtalálására.
A séták alatt támogatást, békét és elfogadást kaptam az erdőtől. Van akinek a gyásszal segít megbirkózni, van aki a gyermeki játékot éli át újra. Van akit elakadásokon segít át, máskor meg kisimít, feltölt. Mindenkinek mást ad, éppen azt amire az adott élethelyzetében szüksége van. Elsősorban teret ad a valódi kapcsolódás lehetőségére: a természettel, önmagunkkal és a körülöttünk lévő társainkkal. Pontosan azzal tölt fel, amiből épp a legnagyobb hiányunk van.
A válaszok amiket az erdőfürdőzés alatt kaptam nagyon mélyre vezettek. Kiderült hogy az erdő igazi erőforrás a számomra. A program kerete, ritmusa, csendje, gyakorlatai és közösségi ereje megtanították meglátni az erdő életközösségét és megmutatták hogyan tudok elmerülni és összekapcsolódni vele. Megtapasztaltam hogyan hangol rá az erdőterápia vezető a környezetre ahol vagyunk. Hogyan nyitja ki a kaput ezekre az élményekre és mekkora segítséget nyújt abban hogy zsigerileg kapcsolódjunk az erdőkhöz, mezőkhöz és annak minden lakójához.
Szlovéniáig mentem el, hogy ezt kitanuljam, hisz akkor ez még nem létezett itthon. 2019 Június elején elérkezett a lehetőség a személyes tapasztalásra és tanulásra: az Association of Nature and Forest Therapy szervezésében elkezdtem az erdő- és természetterápia vezető képzést. Olyan erős hívást éreztem erre hogy nem is volt kérdés mivel fogok foglalkozni innentől.
A vállalkozások világa teljesen új volt számomra, addig csak alkalmazottként dolgoztam. Épp akkor indultam volna, amikor márciusban kihirdették a teljes zárat. Öröm az ürömben, hogy ezt az időszakot arra használtam hogy alaposan előkészüljek: az üzleti- és maketing tervet írtam, pályáztam, mentorprogramban vettem részt ez idő alatt – leginkább alvásidőben.
A depresszióból felállva és vállalkozást alapítva megtapasztaltam, hogy mennyi erőt ad az amin keresztülmentem. Sokat érzékenyített rajtam és még inkább a segítő szakma felé terelt. Felismertem hogy rengetegen vagyunk, akik stresszel és elakadásokkal küzdünk nap mint nap.
Az Erdőfürdőzéssel azokat a városi embereket szeretném támogatni, akik élethelyzetükből adódóan nagy nyomás alatt vannak (kisgyerekeket nevelők, versenyszférában dolgozók, karrierváltó útkeresők). Szeretném megmutatni nekik hogy létezik egy hatékony megoldás, amelyhez bármikor fordulhatnak, ha kiegyensúlyozottabb mindennapokra vágynak.