kulisszatitkok a projektről

Legyen, mert kell 🙂

Tamás helyzete érdekes volt, mert alig volt ideje anyagot küldeni nekem, annyi munkája volt.

Lapraszerelt egyedi bútorokat készít megrendelésre, és nem panaszkodott, volt bevétele, csak mindig mindenkinek külön el kellett mondania, hogy hogyan is zajlik a közös munka, milyen lépések követik egymást, mi mennyi idő, stb.

Emellett pedig nem volt semmilyen online felülete, ahol őt amúgy meg lehetett volna találni, pedig többen is kérték, hogy referenciát mutasson, de nem tudott.

Így készült egy olyan kis weboldal, ahol tényleg csak az együttműködéshez szükséges információk vannak fent szépen, ízlésesen dizájnolva, valamint néhány referencia, bár ebből én még többet tettem volna fel a helyében, de nem sikerült mást kiszednem belőle idő hiányában.

Feladataim a projektben

Itt is azt a stratégiát követtem, hogy addig beszélgettünk, amíg minden infót meg nem kaptam ahhoz, hogy tudjak tartalmat készíteni, mert Tamásnál sem számíthattam arra, hogy majd szépen leül, és word doksit küld nekem a szövegekkel amiket fel kell tennem 🙂

Ettől szerencsére nem szoktam megszeppenni, elememben vagyok, ha írni kell, ráadásul egyszerűbb úgy stílusosan formázhatóvá alakítani az oldalon az egyes elemek egymáshoz képesti megjelenését, ha rám van bízva a szövegezés alakítása.

Így összességében egy dizájnos, referenciának méltó oldal született.

Az oldal célja

A cél természetesen a bizalomépítés a leendő ügyfelek felé. Bemutatni néhány referenciát, amit rendszeresen kérnek Tamástól, és elérhetővé tenni a vele való együttműködés folyamatát és részleteit, hogy ne kelljen újra és újra elmondania mindenkinek egyesével. 

2024-ben milyen összeggel kalkulálhatsz egy hasonló weboldalért?

Jelenleg egy hasonló weboldal esetén 380-450e Ft környékén kalkulálhatsz.

Ebben nincs benne a domain név és a tárhely költsége, sem grafikai anyagok készítése. A képeket Tamástól kaptam, a logót is grafikussal készíttette, így a színek adottak voltak. Minden mást rám bízott.

Oktatás átadáskor

Természetesen az átadás itt is oktatással zárult, így Tamás is bármikor hozzá tud nyúlni a rendszerhez, ha szeretne. 

A weboldal képekben