Pad Mariann - jógaoktató

Pad Mariann vagyok. Kismama jóga, babás jóga, szülőpozíciós jóga oktató. Jelenleg női jóga oktató növendék is, de első sorban két kislány anyukája. Eredetileg közgazdász vagyok, a gyerekek születése előtt egy multinacionális vállalatnál dolgoztam. Sok évvel ezelőtt kerültem kapcsolatba a jógával – még a főiskola alatt.

Majd hol jött, hol ment a jóga az életemben, míg végül első babám érkezésével a pocakomba újra visszatért s itt is maradt. A természet közelsége, szeretete mindig nagyon meghatározó volt az életemben, majd a sziklamászás iránti szenvedélyem során kiteljesedett. Amikor az erdőben, hegyekben vagyok, úgy érzem, mintha édesanyám méhének ölelésében léteznék újra.

Pad Mariann - jógaoktató

Amikor megtudtam, hogy babát várok (csak egy nő voltam, aki sosem foglalkozott addig a szüléssel), jött egy ösztön, hogy szeretném teljes valómmal átélni a szülés minden pillanatát. Így jött a kismama jóga az életembe. Nagyon szerettem várandósnak lenni. Imádtam a gömbölyödő pocakom, ahogyan kapcsolódtunk a babámmal, már a pocakban. Szerettem ezt a számomra különleges, „misztikus” állapotot, ahogyan összefonódik testünk-lelkünk, hihetetlen egység élmény volt nekem.

Az első szülés élményem nagyon pozitív volt, annyira meghatározó, hogy jött utána egy nagyon erős küldetés tudat, hogy segítsek minél több kismamának átélni ezt a csodát. Hiszem, hogy a jó szülés élmény sokáig kihat, erősíti önbizalmunkat, a magunkba vetett hitet, erőt, nőiségünk kiteljesedését, személyiségünk fejlődését. Természetesen van, akinek nem kell ehhez szülni, nekem kellett.

A szülés utáni időszak nagyon nehéz volt számomra. A felelősség tudat, az aggódás, hogy nem csinálom elég jól, nem igazán tudtam segítséget elfogadni, mindent magam akartam megoldani. Az új élethelyzetek, a sok változás, a hormonális hullámvasút magával ragadott. Újra a jógához fordulatam- hiszen otthon kisbabával is lehet gyakorolni – végül egy baráti beszélgetés hatására jelentkeztem a kismama és babás jóga oktató képzésre.

Teljesen egyedül vágtam bele, nem ismertem senkit a szakmában. Sosem terveztem, hogy jógaoktató leszek. Jött egy megérzés, hallgattam rá. Elvégeztem a képzést, mely annyi örömet adott, úgy éreztem, újra megtaláltam magam a szülés után. Hálás vagyok a páromnak, aki mindvégig mellettem volt, támogatott, bátorított, nem csak a szüléskor, de az utána lévő nehéz időszakban is.

Nehéz volt az eleje. Kezdő jóga oktatóként nincs rutin, önbizalom. Volt viszont lelkesedés, szeretet, őszinteség, mélyről jövő küldetés tudat, hit, jó amit csinálok, van értelme. Az első szülés után tudtam, úgy szeretnék élni, hogy támogatom a nőtársaimat, segíteni szeretnék nekik megtapasztalni a szülés csodáját, az ebben rejlő átalakulás erejét. A szülés utáni időszak megkönnyítését, a „nem vagy egyedül” tudatot erősíteni, bíztatni, hogy jól csinálod. Segíteni megérteni és elfogadni, megszeretni a szülés utáni testünket, hogy minden ráncnak története van, s életünk egy kis részét meséli el.

A közösségi oldalakon kezdtem írni az érzéseimről, tapasztalataimról, jógáról, szerettem volna, ha van egy hely, ahol őszinteség és hiteles információ is vár a kismamákra, anyukákra.

Közben megkérkezett a pocakba második kislányom. Nagyon különleges élmény volt jóga órát tartani úgy, hogy őt a szívem alatt hordtam már. Majd amikor elég nagy lett, újra vele együtt de már babás jóga órát tartani. A második szülésem után viszonylag hamar megfogalmazódott bennem a kérdés, „ki vagyok én nőként?”. Teljesen átalakultam testileg-szellemileg-lelkileg. Elkezdtem a Női jóga oktató képzést.

Pad Mariann - jógaoktató

Mára úgy érzem, jobban érzem magam a bőrömben nőként, mint eddig életemben bármikor. Tanulmányaim egyre inkább segítenek megérteni, ahogyan a Hold változik – hízik és fogy, gömbölyödik- úgy változunk mi nők is. Csodás teremtő erővel vagyunk megáldva, van fent és van lent, az önismereti út megköveteli néha, hogy mélyre menjünk. Mára tudom, ez kell a fejlődéshez, a megújuláshoz.

Már a covid előtt is tartottam online órákat, akkoriban skye-on tartottuk. A második babavárásom idején szembesültem vele, hogy bizony már nem tudok mindig részt venni személyesen a jóga órákon. Innen jött az ötlet, hogy skype-on tartsak órákat- talán másnak is problémát okoz, hogy eljusson jógázni, mozogni. Amíg a nagyobb gyerkőc alszik/oviban/bölcsiben van, kényelmesen otthonról lehet mozogni, feltöltődni. Furcsán néztek rám, amikor erről meséltem, sőt szakma beliek egyenesen megkérdőjelezték ennek a létjogosultságát. És tessék, ma már mindenki tart online órákat és mára bebizonyosodott online is működik.

Én nagyon hiszek benne, ha az ember őszinte odaadással, nyitott szívvel csinál valamit, az az online térben is érződik, működik. Az élő online jóga órák mellett így született meg az Online jógastúdióm a weboldalon. Kismama jóga, szülés utáni regeneráló jóga program csomagok várják a kismamákat, anyukákat a szülés után. Nem kell adott időben elérhetőnek lenni, mindenki akkor gyakorol, amikor neki jó. A szülés utáni első hat hét egy nagyon érzékeny időszak az életünkben. Két gyermek után megtapasztaltam, mennyire egyedül tudjuk érezni magunkat, s milyen fontos, hogy legyen eszközünk a szülés élményének feldolgozására (akár pozitív akár negatív), a hormonális változásokhoz való alkalmazkodásra. Ezért született a Jóga a gyermekágy alatt anyagom, mely egy hiánypótló igazi testet-lelket simogató lágy jógagyakorlás, mely biztonsággal végezhető az első hat hétben.

A weboldalamon a blog célja, hogy minden olyan jógával, életmóddal, gyermekneveléssel, női egészséggel kapcsolatos tudást adjak át, mely számomra is nagy segítség volt.

Nagyon örülök, hogy belevágtam, hihetetlenül sokat fejlődött a személyiségem, megtaláltam a szerelem munkám. Talán ettől olyan különlegesek nekem a jóga óráink. Ez a szerelem visz előre, segít át a nehézségeken. Néha azért nagyon nehéz. Néha jól esne átadni egy – egy döntés felelősségét másnak. Én vagyok a marketinges, a pr-os, én írom a tartalmakat, én tartom a jóga órákat, én járok továbbképzésre, én veszem fel a videókat, én válaszolok őszintén, szeretettel minden kérdésre, én intézem az adminisztrációt, a hivatalos ügyeket. Nehéz megtalálni egymást a kismamákkal, anyukákkal, akik épp az én jógaóráimra vágynak. Néha nagyon fárasztó a folyamatos online jelenlét.

Mi számomra a siker? Minden jóga óra után a kisimult és mosolygós arcok. Egy üzenet, mely arról szól, hogy csodálatosan szép szülésélménye volt a kismamának. Egy másik üzenet, hogy feloldódott az egész napos feszült állapot, hogy elmúlt a derékfájás, megoldódott egy régóta húzódó aranyér probléma. Amikor én tudom meg először, hogy érkezik a kistesó és már második babával jön hozzám jógázni valaki.

Köszönöm, hogy elolvastad.

Szeretettel
Mariann