Emlékszem, mennyire szerettem piacra járni apukámmal. Előtte való nap leszedtük a fóliasátorban termett paprikát, éjjel osztályoztuk és hajnalban már indulhattunk is piacolni. Nekem akkor az egyet jelentett a kapcsolódással, beszélgetéssel, alkudozással. Kihozni az aznapi eladásból a legjobbat, learatni a kemény munka megérdemelt gyümölcsét.

Amikor gimnazistaként osztályfőnökünk íratott velünk egy fogalmazást, „Életem 20 év múlva” címmel, emlékszem, terveim közt 2 gyerek, Külkereskedelmi Főiskola és kommunikációval, marketinggel való foglalatosság szerepelt. Döbbenet volt az osztálytalálkozón ezt visszaolvasni, betűre teljesült minden – sőt, még több is. A leírt szavaknak, a megálmodott terveknek tényleg erejük van!

Családanyává válásom előtt tipikus menedzsernő voltam. Sok év kemény munkája alatt felküzdöttem magam a ranglétrán, a kitűzött célt elértem, hiszen évekig álmodoztam arról, hogy biléta legyen a nyakamban, marketing menedzserként fontos telefonokat intézzek, és céges kocsival, laptoppal az anyósülésen járjak dolgozni. Egy valamit nem értem el – mivel nem is volt a célkitűzéseim között -, párt találni, családot alapítani. 30. szülinapom egyedül telt, épp egy szerelmi csalódást sirattam.

A sors mellém sodort egy segítőt, akivel ráléptem az önismeret útjára. Hosszú és kemény az út, macskaköves, néhol homokos vagy sziklás és úgy érzem, soha nem ér véget. Felismertem, hogy nem vagyok jól, ott, ahol vagyok, hogy a belső vágyam az, hogy más irányba menjek, mással foglalkozzam. És igen, el kellett újra jutnom addig, hogy megértő társat és saját gyerekeket is szeretnék.

Kilépni a multitól, utoljára leparkolni a céges autót, leadni a laptopot szó szerint fizikai fájdalom volt. Eltoltam magamtól a biztonságot és egy teljes identitást kellett újraépítenem. Sokáig lebegtem, nem tudtam mit kezdeni magammal. Az önismereti utat azonban nem hagytam abba. Ennek köszönhető az is, hogy végre egy olyan párkapcsolatban éltem, ahol tudtam és mertem előre tervezni. Lediplomáztam mentálhigiénés szakemberként és a következő évben már meg is érkezett a kislányom.

Ekkor még nem tudtam eléggé lassítani, így az anyává válásom folyamata mondhatom, talán még a mai napig is tart. Belefogtam projektekbe, cipeltem magammal rendezvényekre, vagy a nagyszülők és a férjem segítségét kértem, mert én nem tudtam elfogadni a megváltozott élethelyzetet. Kisfiam születésénél már egy tudatosabb, lelassított anya kelt életre, aki el tudta engedni azt, hogy ő akarjon minden IS lenni. Önismereti anyacsoportok segítettek abban, hogy megélhessem önazonosságomat, és így találkoztam a coaching módszerével is. A sajátélmény annyira erős volt, hogy rövid vívódás után – és persze több teszt és többórányi coaching folyamat után – meghoztam a döntést: én is coach leszek.

Amikor elkezdtem a főiskolát, nem igazán fogtam fel, mibe is vágtam a fejszémet. Óralátogatás, beadandók, millió könyv és előadás, szakdolgozat, végül a COVID miatt online oktatás két kisgyerek mellett, karanténban, nem volt leányálom. Örökké hálás leszek anyósoméknak és a férjemnek, hogy biztosították számomra a nyugodt tanulási lehetőséget úgy, hogy közben gyermekeim se sérüljenek.

Akkor még nem gondoltam bele, mit jelent NŐKÉNT VÁLLALKOZNI. Egyet tudtam: a tudásommal, a szemléletemmel, az új hivatásommal szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy mások is kiteljesedett életet élhessenek. Inspirálni akartam másokat. Segíteni megtalálni a belső tüzet és fenntartani a motivációt. Annyira a tenni akarás volt bennem, hogy még meg sem kaptam a diplomám, már a coach képzés alatt létrehoztam inspirálZsóka FB oldalamat és Inspirálzóna nevű csoportomat. Éreztem, hogy akkor vagyok elememben, ha ösztönzök másokat a fejlődésre.

Az volt az elképzelésem, hogy egyéni ügyfelekkel megtöltöm a naptáram, egy héten 4x fél napot dolgozom, és ebből keresek annyit, hogy elég legyen a konyhapénzre és önmagam fejlesztésére, képzésekre. Az egyik legnehezebb volt ezt a képet elengedni. Egyrészt azt, hogy az én utam más, mint például a saját coachomé. Másrészt, hogy nem tervezhetek meg előre mindent. Harmadrészt pedig, hogy tulajdonképpen többet dolgozom most, mint a multinál, csak más időbeosztásban és más jellegű feladatokon. Mert nemcsak a vállalkozásomban kell dolgozni, de a vállalkozásomon is.

A második legnehezebb dolog volt összehangolni a munkát a családi élettel. Még most sem megy zökkenőmentesen. Hiába döntöttem el, hogy csak oviidő alatt dolgozom, nem mindenki tud coachingra jönni délelőtt. Néha 1-1 hétvégi nap is beáldozásra kerül, de azt mindig úgy intézem, hogy a család ott legyen a közelben.

A harmadik legnehezebb pedig az önfelvállalás volt. Nem is a külvilág felé, ismeretlenek felé, hanem a szűk család felé, anyukám felé, aki világ életében alkalmazott volt, a férjem felé, hogy igen, én délelőtt nem csak úgy netezek vagy olvasgatok, hanem épp felkészülök egy ülésre. És a gyerekeimnek sem tudok még jól válaszolni, amikor megkérdezik: „Anyu, Te mit dolgozol?”

Mindig vannak hullámvölgyek: amikor bámulom a naptáram és nincs újabb foglalás. Amikor egy ügyfél alkudozik az áron. Vagy amikor azt érzem: elfolyik az idő a kezeim közül, annyi mindennel kellene foglalkozni és nem jut mindenre idő. Vagy amikor a gyerekek betegek vagy csak jobban igényelnek a megszokottnál.

Sok apró és nagyobb döntést kell meghoznom nap mint nap a munkám során.

Egyet viszont tudok. Nem akarok marketingmanipulációkat. Nem akarok erőltetett kampányokat, fizetett hirdetéseket, szalagon futó projekteket. Elég volt egyszer marketingsérültnek lenni – ahogy a mentorom fogalmazott.

 

Helyette szeretnék önazonos és hatékony kommunikációt, olyan csatornákat, amelyek illenek a személyiségemhez. Megtalálni és megtartani a megtartó, inspiráló közösségeket, amelyek felemelnek mind szakmailag, mind barátilag. Együttműködéseket létrehozni és vállalkozóként is segíteni egymást.

Érdekes, már a szakdolgozatomban is pont erre kerestem a választ: hogyan támogatja a személyiségtípusunk ismerete az énmárkaépítésünket, szakmai sikerességünket. És így kanyarodtam vissza az „eredeti” szakmámhoz. Saját énmárkám építése közben megszületett az érzés bennem, hogy másnak is tudnék segíteni énmárkája felépítésében. Ez nekem szerelemprojekt és nem is rohanok vele: szépen lassan, lépésről lépésre haladok, mindig csak annyi ügyféllel dolgozva együtt, amennyit elbír a szívem és az agyam :)

És hogy honnan jönnek olyan ügyfelek, akikkel szívvel-lélekkel együtt tudok dolgozni? Nincs recept rá. Kapcsolatorientált személyiségként számomra nem akadály a kezdeményezés, az idegenekkel való beszélgetés, a csoportban levés. Extravertált énem lehetővé teszi, hogy töltődni is közösségben tudok. Én eddig ennek csak az előnyét tapasztaltam. Azt is észrevettem, hogy meglepő módon kerülök bele egy-egy projektbe; teljesen más, korábbi kapcsolódásokból lett később munkakapcsolat. Ajánlások, önkéntes munka és a különböző FB csoportokban való kommunikáció is sok ügyfelet hozott. Ez kemény munka, de mivel passzol a személyiségemhez, nem élem meg teherként.

A személyiségtípusom ismerete világított rá arra mostanában, hogy a YouTube lesz a következő csatorna, ahol megjelenek. A téma is olyan, hogy nemcsak írást, hanem képet és hangot is kíván :) Amit most kezdtem el, azt nem csinálják sokan a szakmában. Mondhatni egy szűkebb piac. De hiszek benne. És segít, hogy látom, 5 éven belül hova akarok eljutni. Ez adja a motivációt.

A másik, hogy ami a hétköznapi életben a szenvedélyünk, az része lesz/lehet a szakmaiságunknak is. Néha elég egy inspiráló beszélgetés valakivel, aki emlékeztet bennünket egy kérdésével, mi volt a hobbink kisgyerekként, mit is szerettünk anyává válásunk előtt csinálni, és már be is villan az a tevékenység, amely igazán tölt bennünket. Nekem ez az utazás, túrázás, kirándulás.

Szenvedélyem a világ felfedezése; ez fiatalon mégcsak a külső világ felfedezésére irányult, aztán az önismereti utam kezdetén a belső utak megfigyelésére. És mára összeért a kettő, rájöttem, hogy lehet ÉS kapcsolat a kettő között. Így született meg az inspiráltúrák ötlete, amelyek kiscsoportos outdoor coachingok az erdőben, túrázás közben. Az erdőt járva, egy-egy életterületet feldolgozva haladhatunk a természetes önismeret útján – lépésről lépésre.

Hogy mi jelenti számomra a sikert? Nagyon sok összetevős, és ez változik az út során. Siker, hogy fejlődő szemléletben élem az életem az önismereti utam kezdete óta. Siker, hogy mertem más utat választani anno, felmondani és bátran a mélybe ugrani. Siker, amikor jól össze tudom egyeztetni a hivatást és a családot: amikor agyalás nélkül tudok leülni autózni a kisfiammal és amikor maximálisan jelen tudok lenni egy ügyféllel való folyamatban, nem rágódva azon, vajon evett – e eleget a kislányom az óvodában. És igen, siker volt, amikor januárban először kézzel fogható bevételem volt, amit magamra költhettem, önfejlesztésre és nem a családi kasszából vettem ki. A legnagyobb sikerem, hogy úgy érzem, megtaláltam a nagy Miértem, és elégedett vagyok az életemmel.

Nőként vállalkozni egy lehetőség, kihívás, példamutatás. Kívánom, hogy Te is találd meg a saját utad, és legyél olyan környezetben, olyan emberek között, akik inspirálnak. Találd meg a Miérted, álmodj bátran, oszd meg az ötletedet olyannal, akinek nyugodt szívvel a tenyerébe tudod tenni, és valósítsd meg lépésről lépésre. És ne feledd: az önismeret a barátod ebben a folyamatban! Légy inspirált és inspiráló!