Hegedűs Viktória - Radina

Egy új anya legalább olyan kiemelt figyelmet érdemel, mint egy menyasszony

Félelelmből felsimerés

Hegedűs Viktória vagyok, két kislány és egy pocaklakó kisfiú anyukája. Az életem az első gyermekemmel való várandósság kezdetén hatalmas fordulatot vett minden tekintetben. A valódi énem felé vezető út azzal indult, hogy már a babavárás legelején szembesültem azzal, hogy rettentően félek a szüléstől.

Ezzel kapcsolatban egyik meghatározó élményem volt egy általános iskola felső tagozatában a biológia órán bemutatott rendkívül naturális, medikalizált szülésvideó, amit elborzadva és értetlenül néztem. A várandósságom során a félelmemet felismerve rájöttem, hogy ezzel kezdenem kell valamit a magam és a babám érdekében is. Úgy gondoltam, hogy az első megfelelő lépés a szülés élettani folyamatának megismerése lesz. Ezért elkezdtem irodalmat felkutatni, és a sors irányítása által az első könyv, ami megragadta a figyelmemet az a természetes szülés egyik alapműve volt, amelyet a világhírű amerikai bába, Ina May Gaskin írt Útmutató szüléshez címmel.

Már az is nagyon tetszett, hogy a könyv először is pozitív, megerősítő szüléstörténetekkel kezdődött. Ezek már eleve gyógyítólag hatottak a lelkemre, mert a környezetemben és a médiából is csak azt hallottam, hogy a szülés valami borzasztó és veszélyes dolog. Egyre inkább kezdtem hinni a testem működésében és elhatároztam, hogy felesleges beavatkozásoktól mentes, természetes szülést szeretnék. Ehhez kerestem először szülészorvost és kórházat, ám hamar szembesültem azzal, hogy ez nem is olyan egyszerű feladat. Kevés az igazán természetes szüléspárti orvos és az ez iránt növekvő igény mellett korlátozott a kapacitásuk, különösen a nyári szabadságok időszakában, amikorra én épp a kislányomat vártam.

Az a gondolat is rettentően zavart, hogy a férjem az első három napban alig láthatná a babánkat. Az utunk végül az otthonszülés felé terelődött. Először a tájékoztató alkalmon, majd a szülésfelkészítő előadásokon tapasztaltam meg azt a szeretetteljes és támogató közeget, amely a szülést az élet természetes részének tekinti, nem pedig ijesztő vészhelyzetnek. Közben továbbra is lelkesen készültem a babánk érkezésére: rengeteget olvastam a szoptatásról, a hordozás előnyeiről is. Aztán mivel minden feltételnek megfeleltünk, megvalósulhatott az álmunk, a kislányunk a nappalink békéjében, szeretetben születhetett meg egy szülőmedencében. Csodálatos, megerősítő élmény volt megtapasztalni azt, hogy a testem milyen tökéletesen és ösztönösen teszi a dolgát, ha a megfelelő körülmények biztosítottak. A szülést követő napokban pedig az egész családunk együtt lehetett, a férjem az első perctől a lányom életének aktív részesévé vált, ami számunkra rendkívül fontos volt.

Ez az élmény csak még inkább fokozta bennem az érdeklődést a szülés, születés iránt, így elvégeztem egy DONA dúla alaptanfolyamot. Később pedig egyre inkább a gyermekágyas támogatás volt az, ami vonzani kezdett. Ezért tovább képeztem magam, és gyermekágyas segítői, valamint önkéntes szoptatási segítői kurzusokat is elvégeztem. Időközben szintén az otthonunkban megszületett a második kislányom is. Ekkor még erősebben megtapasztalhattam a női támogatás erejét, és hogy mit is jelent valójában a „teret tartani” kifejezés. Hatalmas segítséget kaptam ugyanis a bennem zajló folyamatokhoz a tiszta, odaadó bábai jelenlét által.

A tűz ébredése

Egy újabb nagy fordulatot az hozott az életembe, mikor az interneten megtalált a marokkói tradicionális postpartum tanfolyam. Mindig is vonzódtam az észak-afrikai kultúrához, ízekhez, zenéhez és a hastánchoz. Nagyon felcsigázta ezért az érdeklődésemet a lehetőség, hogy megtanulhatom a marokkói hagyományos gyermekágyas támogatás mikéntjét. Úgy éreztem, ezt a tanfolyamot nekem találták ki. Amikor pedig részletesebben megismertem a frissen szült új anyákhoz való hozzáállást, teljesen le voltam nyűgözve!

Marokkóban ugyanis az új anya, a Nafsa nem csak hogy saját névvel rendelkezik a szótárban, hanem önálló társadalmi státusza van a szülést követő egy éven át. Egy menyasszonyhoz hasonlóan kiemelt figyelmet kap és a környezetében nagy gondot fordítanak arra, hogy megkapja a szükséges támogatást életének e sorsfordító szakaszában.

Hegedűs Viktória - Radina

Gondoskodó, szépítő fürdőben részesítik, új díszes ruhákat kap, kisminkelik, felékszerezik és megünneplik. Emellett persze a regenerálódásáról is gondoskodnak tápláló, ám könnyen emészthető ételek és a csontok zárása szertartás által.

Mikor minderről hallottam, mintha valami régi tudás ébredt volna fel a lelkemben. A szülés/születés az emberélet egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb fordulója. Miért is nem működik ez így természetesen nálunk is? Az olyan magától értetődő, és általában a legtöbb pár nagy gondot fordít arra, hogy a házasság és az esküvő köré hatalmas ünnepséget, a család történetében emlékezetes eseményt varázsoljanak.

Ehhez képest a baba megszületését örömmel bár, de többnyire mindössze tudomásul vesszük. Az anya hogyléte leginkább a várandósság alatt fontos, a szülés után minden figyelem a baba felé fordul. Mindenki azt kérdezi, ő hogy van, ő kap ajándékot. Talán a keresztelő/névadó az az ünnepség, ami leginkább ehhez az eseményhez köthető, de ez is leginkább a babáról szól. És hol van mindeközben az anya? Mikor a szülés után a testében és a lelkében hihetetlen mértékű változások zajlanak, ő a háttérbe szorul.

A modern, rohanó világban, ahol az apáknak hamar vissza kell térniük a munkába és az együtt élő nagycsalád sem jellemző már, az anyát nem hogy elfelejtjük megünnepelni, de szülés után mindössze két-három héttel magára marad az újszülött babáról való gondoskodás minden szépségével és terhével, felelősségével együtt. A legalapvetőbb testi-lelki támogatást sem kapja meg. Társadalmi szinten várjuk el, hogy mielőbb úgy tegye a dolgát, mintha mi sem történt volna, és előny persze, ha a testén sem látszanak annak jelei, hogy nemrég szült.

Mindez hatalmas terhet ró az új, éppen csak megszületett családra. Sem az anyának, sem az apának nincs ideje, lehetősége megélni a szülővé válás átalakulását. A támogatás hiányában az apákra is hihetetlen teher hárul, mikor egyszemélyben próbálnak a munkahelyükön is helytállni, közben pedig – jó esetben – minél inkább tehermentesíteni a párjukat a háztartási feladatokban. Nem csoda, hogy egyre inkább nő a szülés utáni depressziós esetek száma és nem csak az anyák körében, de az apáknál is megfigyelhető a letargia.

Küldetésem

A zsigereimben éreztem, hogy valami nagyon félre van itt csúszva. Elhatároztam hát, hogy része leszek a változásnak! Magyarországon elsőként – és eddig egyetlenként – elvégeztem a marokkói tradicionális postpartum tanfolyamot és szenvedélyemmé, hivatásommá vált, hogy az új családokat segítsem. Hogy részt vegyek az életükben a szülés körüli időszakban és segítsek annak méltóságának és ünnepélyességének visszaállításában. Hogy visszahozzuk az elfeledett tudást, hogy hogyan is kell jól gondoskodni egy egy új anyáról, hogy testileg, lelkileg és minél teljesebben felépülhessen a szülésből. Hogy a gyermekágy után a szerető gondoskodás és figyelem által feltöltekezve tudjon a babája felé fordulni és legyen miből adnia. Hogy legyen annak tudatában, hogy hatalmas dolgot tett és értékelve érezze magát, mivel a várandóssága alatt egy új kis életet épített fel magában, majd világra hozta őt (ennek módja ebből a szempontból lényegtelen), ezáltal a teremtés részévé vált.

Holisztikus gyermekágyas támogatást nyújtok magyar és angol nyelven, amelynek részeként az új családdal már a szülés előtt megismerkedhetünk. Szívesen segítek a gyermekágyas időszak megtervezésében, hogy minél gördülékenyebben haladjanak a dolgok. Emellett henna testfestéssel segítek az időszak ünnepélyesebbé tételében: a 7-8. hónap körül kérésre gyönyörű és 100%-ban természetes henna motívumokkal díszíthetjük a várandós pocakot.

Majd a postpartum időszakban előtérbe kerül az anya testi-lelki regenerálása. Meghallgatom őt és akár praktikus tanácsokkal segítek túllendülni a kezdeti nehézségeken.  Kifejeztetetten a szülés utáni regenerációt szolgáló tápláló és könnyen emészthető ételeket készítek, valamint tradicionális és autentikus marokkói szertartásokkal is támogatom az anya gyógyulását. A hammam testkezelés és méhgőzölés, valamint a csontok zárása szertartások mind segítenek abban, hogy könnyebb legyen a szülés utáni gyógyulás.

Hegedűs Viktória - Radina

Mindemellett pedig csodás és ünnepélyes szertartások, amelyek segítenek a korábbi életszakaz lezárásában, elengedésében és a szülés/születés hatalmas életeseményének megélésében és elfogadásában. Az ezek alatt használt ceremóniai tálca egyenesen Marokkóból érkezett és segít a különleges hangulat megteremtésében.

Célom, hogy ez a csodálatos gondoskodás minél több családhoz elérjen és minél többen tapasztalják meg az odaadó támogatás és az ünnepélyes szertartások erejét. Kiemelten fontosnak tartom továbbá a perinatális veszteség esetén történő gyermekágyas támogatást is, hiszen egy baba elvesztését követően – történjen ez a várandósság bármely szakaszában – ugyanúgy szüksége van az anya testének a pihenésre, felépülésre. A támogató odafordulás pedig a lelki feldolgozásban segíthet rengeteget. A záró szertartás szintén kiemelkedően hasznos lehet ilyen esetekben is.

 

Miért éppen Radina?

A marokkói szokások megismerése arra inspirált, hogy megismerjem a saját, magyar gyermekágyas hagyományainkat is. Így ebben a témában is lelkesen elmélyültem és rengeteget tanultam különböző forrásokból. Mára az a megtiszteltetés ért, hogy három alkalommal is tarthattam külföldiek számára angolul előadást a magyar kapcsolódó szokásokról, amelyeket nagy érdeklődés övezett.

A vállalkozásom nevére is e folyamat közben kaptam inspirációt. A komatálnak számos elnevezése ismert, Háromszéken radinának nevezik. Amellett, hogy a szó hangzása is gyönyörű szerintem, ez megtestesítette számomra azt, amit nyújtani szeretnék: az új anya táplálását mind testi, mind lelki értelemben. A radina kifejezés nem számít a köznyelvben elterjedtnek, így leginkább fantázianévként hat, tökéletes választásnak éreztem hát a vállalkozásom számára. A névhez szerettem volna egy professzionális logót is, aminek elkészítéséhez grafikus segítségét kértem, akivel közösen álmodtuk meg az emblémát, amely egy alakot jelenít meg, aki védelmezően átkarolja a babáját ölelő anyukát.

Hegedűs Viktória - Radina

Új én születik

A gyermekeim megszületése előtt a közszférában dolgoztam középvezetőként és szellemitulajdon védelemmel foglalkoztam. Szerettem a munkámat, viszont hiányoltam az emberekkel való mélyebb szintű lelki kapcsolódást, és hogy igazán mély és pozitív hatást tudjak gyakorolni az életükre. Mindemellett a munkahelyi környezet egy erősen férfiak által dominált világ volt, ahol a nők egymással versengeni kényszerültek a siker érdekében. Az igazi támogató, egymást segítő női minőségeknek ez a helyzet egyáltalán nem kedvezett. Ezzel szemben, mikor az első kislányom megszületett, egy hatalmas átlényegülési folyamat indult meg bennem. Ahogy említettem, a megerősítő szülésélményeim és a bábák elfogadó támogatása által a női minőség egy teljesen új szintjét ismertem meg, ami bennem is felébredt. A fontossági sorrend az életemben teljesen átalakult és egy időre engedtem, hogy kizárólag az anyaság szerepe kapjon főszerepet az életemben. Meg kellett tanulnom, hogy mit is jelent ez nekem, gondos válogatás és előszűrés által kialakítottam a saját anyai értékrendemet és eszköztáramat. Később egyre erősebb lett bennem a tanulás és a mások segítése iránti vágy. Így kanyarodott az utam a már leírt képzések felé.

Mit jelent számomra a vállalkozói lét?

A vállalkozói lét számomra teljesen új és ismeretlen terep. A családomban az anyai dédnagyapámat leszámítva, aki Amerikába költözött kemencéket építeni semmilyen mintám nincs arra, hogyan is kell ezt csinálni. Mindenki alkalmazottként dolgozott vagy dolgozik. Így itt is magamnak kell az értékrendet összeállítani és a gyakorlati lépéseket is sok-sok utánajárás és autodidakta módon való tanulás útján tudom megtenni. A vállalkozás felépítése során számos korlátozó hiedelemmel is szembe kell néznem. Szerencsére van egy rendkívül támogató férjem, aki mindig mellettem áll és biztat, ha időnként alábbhagy a lelkesedésem.

A vállalkozóvá válás egy mély önismereti folyamat is számomra. Éreztem, hogy a szívem vágyát, a gyermekágyas támogatást leginkább ebben a formában tudom megvalósítani és a rugalmas munkavégzés a családi életemmel is sokkal inkább összeegyeztethető, mivel fontos számomra, hogy ott tudjak lenni a gyermekeim mellett, amikor szükségük van rám.

Mindemellett azonban már most sikeresnek érzem magam, mert megtaláltam azt a hivatást, ami nap mint nap lelkesít és szívvel-lélekkel tudom csinálni. Számomra a siker kulcsa, hogy időről időre rákapcsolódjak a lelkem hívásának frekvenciájára, meghalljam a belső iránymutatást, majd hogy kitartóan és bátran keressem a megvalósítás módjait és napról napra tegyek lépéseket a vágyott cél elérése érdekében. Noha egyelőre nem jutott el sok emberhez a vállalkozásom híre, már több családot is támogathattam a gyermekágyas időszakban és csupa pozitív visszajelzést kaptam. Hiszek abban, hogy csak idő és kitartó munka kérdése, hogy egyre többen megismerjenek, és hogy felismerjék a holisztikus gyermekágyas támogatás fontosságát.

Igyekszem napi szinten gyakorolni a mások felé való megnyílást is. Először a Facebook oldalamat indítottam útjára 2020 márciusában, amelyet itt tudtok megnézni: facebook.com/radinapostpartum. Nagyon megköszönöm, ha egy kedveléssel és/vagy megosztással támogatjátok az oldalt. Ezt követően pedig elkészült a honlapom is, ami a radina.hu webhelyen érhető el. A különleges szolgáltatáscsomagomhoz egy igazán exkluzív oldalt képzeltem el. Sajnos elsőre nem a megfelelő szolgáltatót választottam, ám mertem időben váltani, így Czene Orsi segítségével mára teljes mértékben tükrözi a weboldalam az elképzeléseimet. Igyekszem az egyéniségemet minél inkább megmutatni a kommunikációmban és az egyedi hozzáállásommal és a lelkesedésemmel megérinteni a leendő ügyfeleimet. Egyelőre nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam és a Facebook oldalamon is egy támogató, elfogadó és aktív kis közöség alakult ki, aki értékelik a személyes hangvételű írásaimat.

Nagyon egyedi az az összetett szolgáltatás, amit nyújtok, ez előnyt és hátrányt is jelent. Nem könnyű elérni a potenciális ügyfeleket, különösen a mostani egyéb nehézségekkel tarkított időszakban. Ám folyamatosan dolgozom azon, hogy újabb csatornák nyíljanak és minél több emberhez tudjon elérni az üzenetem. Az online jelenlét számomra kulcsfontosságú, emellett pedig a személyes életemben sem titkolom, hogy mivel foglalkozom. Az ovis közösségünkben például rendszeresen szervezek komatálat egy-egy család számára, ha babájuk érkezik. Mindezt azért tartom fontosnak, mert fontosnak gondolom a támogatást és hogy a saját környezetünkben is a lehető legtöbbet tegyük egymásért.

Az anyai és a vállalkozói szerepet úgy érzem, hogy egyre könnyebb összeegyeztetnem, ebben leginkább a támogató férjem, az egyre nagyobb rutinom segít, valamint a hitem abban, hogy jó irányban és a siker felé haladok.

Hegedűs Viktória - Radina

Ha összehasonlítom magam a gyermekem születése előtti önmagammal azt érzem, hogy az elmúlt néhány évben nem csak a babáimat, hanem az új, valódi önmagamat is megszültem, akit gondoskodó anyaként igyekszem szintén nap mint nap megszeretgetni és biztatni, így egyre magabiztosabban teszi meg az önálló lépéseit. Megtapasztaltam, hogy a lelkünk hívását meghallani és követni felszabadító és fantasztikus érzés, amely a folyamatos fejlődés által a kiteljesedés, az önazonosság és a boldogság felé vezet.

Kérlek, ha tetszett a történetem és az értékek, amiket képviselek, támogasd ezt a bejegyzést egy kedveléssel és/vagy megosztással, hogy minél több emberhez eljusson az általam nyújtott gyermekágyas támogatás híre, és így minél több új érezhesse magát királynőnek a szülését követő időszakban.