Az én történetem a gimnáziummal kezdődik, ahol „kiderült”, hogy én valami nagyon sokra vagyok hivatott, hiszen sikerült a rengeteg diák közül majdnem mind a hat osztályt kitűnővel és ált. tantestületi dicsérettel végeznem…

Ez a nagyon sok dicséret azt az elvárást támasztotta felém, hogy nekem ne is legyen más célom, mint egyetemi szinten folytatni bármit, ami érdekel… Sajnos kevés ilyen dolog volt, ugyanis azt az eredményt én azzal értem el, hogy minden áldott nap 3-4 órát tanultam iskola után, tehát számomra így utólag az is kiderült, hogy akkoriban egy dolgot tudtam nagyon jól csinálni: tanulni. Majd az is világossá vált, hogy ami a gimiben elég volt, az az egyetemen édeskevés.

Volt viszont mégis egy biztos pont: alkotnom kell! Olyan szakmát szeretnék, ahol létrehozhatok valamit!

Engem a lakberendezés vonzott, de az ugye nem annyira egyetemi szintű, így hát meg kellett keresnem ennek az egyetemi változatát: belsőépítészet, na ez már alakul, de a képességeimmel is tisztában voltam, és sajnos a tanuláson kívül az éneklés sokkal jobban ment, mint a rajzolás, így kénytelen voltam a 2. és a 3. helyre is beírni VALAMIT…

Mivel a tájépítészben benne volt az építész szó, úgy voltam vele, hogy ez sem lehet olyan rossz, így jutottam oda, hogy jelenleg a fő képesítésem hivatalosan: okleveles tájépítészmérnök.

Az a rengeteg évnyi napi szintű 10-18 órás tanulás azt eredményezte, hogy egy dologtól irtózom: az állandóságtól; ne kelljen minden nap eljárnom ugyanarra a munkahelyre, és ne kelljen minden nap csinálnom valamit, ami a főnököm számára hasznos. Ezek azok az érzések, amik arra motiváltak, hogy talán a vállalkozóvá válás lesz a megfelelő út számomra.

A „talán” azért talán, mert a két nagyon lényeges területen nehézségekbe ütköztem mindig is. Egyik a közvetlen környezetem támogatásának hiánya. Egyik családtagom sem pártolja a vállalkozást, „biztosabb, egy állami cégnél nyolc órát lehúzni, aztán go haza”, soha senki nem élt a felmenőim között bejelentett munkaviszony nélkül.

A másik az az árképzés… az, amit én szívvel lélekkel és boldogan csinálok az, hogy kerüljön pénzbe. Abba a kategóriába tartozom, (mint szerintem a nők között sokan), hogy a szerelemmunkát, akár ingyen is megcsinálom, hiszen nem is érzem munkának, ha pedig segítek vele másoknak, akkor miért ne. Sokszor úgy érzem, hogy nekem kellene fizetnem, hogy foglalkozhatok ilyen gyönyörű feladatokkal :) Még a mai napig is szoktam vállalni ingyen munkákat, a fizetősök mellé, ha úgy hozza az élet. Később egy okos mentor tanácsa segített: „legyen mindig egy fix díjazás a tarsolyodban, azt bármikor bemondhatod, ezzel magabiztosasságot is szerzel”. EZ BEVÁLT!

Voltak próbálkozásaim már egyetem alatt is, egyetem után is. Mindig igyekeztem kihasználni az adódó felesleges időt, energiát vagy egyéb erőforrást, így én a diákhitelt például arra fordítottam, hogy elvégeztem belőle egy ruházati eladói tanfolyamot, és nyitottam egy használtruhaüzletet, hogy aztán gyorsan be is zárhassam :)

Minthogy a lehető legrosszabbkor jöttem ki egy nagyon nem piacképes diplomával, nulla kapcsolati tőkével az egyetemről, így eladtam a lelkem, és a 360 darab megválaszolatlan önéletrajzom után leültem egy gyárba egy íróasztal mögé papírt tologatni… addig-addig ültem ott, míg a kolléganőm egyszer azt nem mondta nekem: „Nahát, 5 éve dolgozol nálunk!” Ezzel egy aprócska pánikrohamot sikerült generálnia bennem. Szó szerint azt éreztem, hogy vagy felmondok vagy kiugrom az ablakon… felmondtam.

Persze előtte bekönyörögtem magam a most is kedves anyakertészetembe, ahol a sokadik könyörgésemre létrehoztak nekem egy saját pozíciót, így végre újra növényekkel foglalkozhattam, és akkorra már olyan közegben mozoghattam, ahol információkat és kapcsolatokat is hatékonyabban tudtam építeni.

Imádok beszélgetni, és azt vallom, hogy minden beszélgetés hasznos, mindig lehet egész véletlenül olyan híreket vagy információkat kapni, ami előre visz.

Néhány hónap után jött a baba… nem terveztük, a főnökasszonyom meg aztán főleg nem tervezte, de ennek ellenére a mai napig támogat és mellettem áll, amiért nagyon hálás vagyok neki!

Baba mellett sem tudtam tétlenkedni, mindig kerestem a megoldandó feladatokat és az alkotás vágya egy percre sem tud kihunyni bennem, így 4 hónapos volt a kisfiam, amikor vele együtt, autóban ellátva őt mentem, hogy megnézzem egy ismerős udvarát, hogy aztán segítsek neki megtervezni azt.

Most is, mint korábban kihasználtam a lehetőséget, hogy végre van időm és lehetőségem (merthogy az én kisfiam egy tündér, és imád aludni) vállalkozásba fogni, hogy immár teljes mellszélességgel kiállhassak és elmondhassam, hogy kerttervező vagyok!

Valahogy úgy vagyok összerakva, hogy semmit, de semmit nem szeretek egyedül csinálni, így az összes ötletemmel mindig zaklattam valakit, akinek úgy éreztem, hogy van egy kis rálátása a szakmánkra. Ez a valaki elsősorban a kisfiam keresztanyukája volt, aki mindig türelmesen meghallgatott és támogatott, segített. Így dolgoztunk ki egy olyan rendszert, amely véleményem szerint még most is egyedülálló: célom, hogy minden olyan ember kaphasson szakmai segítséget a kerttervezéshez, akinek igénye van rá. Ezért a teljes kerttervezés mellett alapegységek, kisebb terek tervezése is megrendelhető nálunk, ráadásul webshopban :) Na, ez aztán igazán egyedi, talán picit egyedibb is az átlag kerttulajdonosok ízlésének, így sajnos az online megrendeléseink nagyon alacsony számmal futnak.

A webshopot először mi ketten indítottuk, mára már négyen tartozunk a Kert-Ötlet 3D csapatához mint tervezők, és több kivitelezőcsapattal is segítjük egymás munkáját.

Az online világba ezzel a logikával egyelőre még csak igyekszem betörni, de távol áll tőlem a vlogok készítése és az is, hogy leértékeljem a munkámat csak azért, hogy hírverést kapjon, hiszen abban hiszek, hogy értéket teremtek és értéket adok át azoknak, akik erre nyitottak.

Ettől függetlenül ismerem a google elvárásait, így több csatornán is igyekszem ötletekkel bombázni a felhasználókat, így jelen vagyunk a Google Cégemben, a Pinteresten, a Facebookon és az Instagrammon is, sőt még blogot is vezetek, de bevallom ez mind csak arra jó, hogy elmondhassam: persze, jelen vagyok a social médiában. A megrendeléseimet pedig továbbra is ismerősök útján kapom, elsősorban a személyes kapcsolatokon keresztül.

Úgy érzem, a vállalkozásom felállítása még javában zajlik, így nagy végső következtetéseket még nem tudok levonni, egyelőre nem tehetek mást, minthogy bízom benne, hogy jön a következő megrendelés, mert nem lehet másként. Ez az egy lehetőségem van arra, hogy teljesértékű alkotó ember lehessek úgy, hogy közben jelen vagyok a gyermekem életében is. Alkalmazottként sem egyik, sem másik vágyam soha nem teljesülhetne.

Én vagyok az a vállalkozó, aki mindent maga csinál: a webdesign-t és a logómat magam terveztem, nincs könyvelőm és nulla forintom volt minderre, de haladok, és ez jó… :)